Csokinapocskák, csokiangyalok, csokilovacskák

Magyar Nemzet, 2011.11. 21.
Varga Klára
Úgy készíteni csokoládét, ahogy utána otthon is tudok majd, megtanulni mindezt olyan valakitől, aki a belga csokoládéakadémián Philippe Vancayseele-től sajátította el a mesterséget – még jobb időtöltés annál is, mint amilyennek elsőre kinéz.

Készülnek a csokinapocskákKötenyt, kendőt, tiszta cipőt viszek magammal a nagymarosi FG Kézműves Csokoládéműhelybe, amelyben a Flamich Gábor nagyapja, Galli János által 1932-ben alapított cukrászda nyomdokain haladva, belga és francia alapanyagból készülnek a táblás csokoládék, bonbonok, apró csokik, csokinyalókák. Mire a műhelybe érek, Flamich Gábor felesége, Konkoly Rita már a kakaóbabról beszél a nyílt nap résztvevőinek. Előkerül azután ket nagy zacskó, az egyikben étcsoki-, a másikban tejcsokipasztillák, ezeket temperáljuk majd, es a húszfokos egyenletes hőmérsékletű műhelyben lesz három percünk arra, hogy a nyomózsákunkból a formákba áttessékeljük az 53 százalékos belga étcsoki- és a francia Cacao Barry tejcsokimasszát, mielőtt elkezdene megkötni. De most még kakaóvajat kóstolunk előbb és kakaóbabtöretet, aztán amíg Rita és Gábor előkészülnek a műhelymunkához, az üzletben ihatunk forró csokoládét, gyömbéreset, rumosat, narancsosat vagy keleti fűszerkeverékeset. Közben a szemek folyton a polcokon sorakozó csokikra, bonbonokra tévednek, hihetetlennek tűnik, hogy ilyen szép lesz az is, amit mi készítünk. Némelyikhez azért biztosan sok gyakorlat kell, és nyilván türelem is.
Amióta tudtam, hogy ezen a szombaton csokit fogok készíteni, már eldöntöttem, kik lesznek a kivételezettek a barátaim közül, akiknek most csokoládét készítek majd, sőt azt is tudom, mik a kedvenc gyümölcseik, fűszereik, ki szeret egy kis kesernyét, ki a pirított mandulát. Csak azt nem tudom meg, hogy tudok-e csokit készíteni. Nem tudom azt sem, van-e meg itt rajtam kívül, aki sosem próbálta. Hogy cukrászdatulajdonos van közöttünk, és olyan is, aki otthon mar trüffelt is készített, és kacérkodik azzal, hogy komolyan vegye a csokoládékészítést,
azt tudom. Többen akadnak olyanok is, akik legszívesebben már holnap cukrászdát nyitnának, ha tehetnék, de inkább legyintenek – amikor kérdezgetem őket -, ez még csak álom.

Visszaballagunk a műhelybe. Gábor megmelegíti a pasztillákat, aztán egy gépezetben meg keveri, temperálja, majd lehet kerni a csokifolyamba fűszereket: gyömbért, ánizst, fahéjat, szegfűszeget, szerecsendiót, kardamommagot, a szív fűszerét. Aztán kis hűtőtasakban mindenki megkapja a csokimasszáját, segítünk egymásnak kinyisszantani a zacskó csücskét, és indulhat a szívecskés, angyalkás, hintalovas, napocskás formák élárasztása, feltöltögetése. A sütőformák is prímák erre a célra, de a jégkockakészítő dobozok is nagyon megfelelnek, akár még szaloncukorformának is, szinte bármilyen mélyedés jó, még a kiskanál is, az egyetlen kikötés, hogy fölfelé szélesedjen. Az egyszerű muffinos papírban pompás csokinyalókát lehet készíteni. Mások ügyesebbek és átgondoltabbak nálam, tejcsokis-étcsokis-átmenetes szívecskét terveznek, és kivárják, míg felszabadul a kiszemelt forma, más színes gabonagolyókkal díszíti a csokibohócot és a hintalovat, fehér csokival festi meg a dekorfóliát, és pompás ornamentika hullámzik végig a csokitallérjain. Nekem nemi homályos rossz emlékem van a habzsákról, félek, hogy valami most sem sikerül vele, hát inkább a legegyszerűbb formákat választom, és a dekoratívan elrendezett feltétekre – kandírozott narancshéj, pirított mandula, aszalt áfonya, kakaóbabtöret – helyezem a hangsúlyt. Ami a többieknek sem mindig sikerül elsőre, az a cirkalmasabb mintázatok kiöntése: kis koronácskák, csúcsocskák, hegyes sugarak, szárnyacskák, csőröcskék, lábacskák esnek áldozatul a gyakorlatlanságnak, de kárba azért nem mennek: befaljuk őket. Már nagyon benne vagyunk a közepében, mindenki érzi, hogy egyre jobb a hangulat, játszadozunk a vastag, terjengő csokiillatban, mint a gyerekek a homokozóban. Azt mondjak a társaim, hogy az iskolában nem szerettek a technikaórát, de a csokikészítést határozottan elvezik. Ritáék figyelmességére vall, hogy mindenki maga csomagolhatja, díszítheti az összes épnek, szépnek ítélt csokiját. Én is betuszkolom az összes bumfordi tallért és karcsú szivecsket egy-egy celofánzacskóba, egy kis hullámpapírdarab segítségével, amit most csokicsúszdának használok. Három lapos, feltét nélküli, dekorfóliával díszített napocskát és holdacskát pedig egybecsomagolok, jöhet rájuk a narancsszínű, gyömbérszínű vagy kapucínerszínű selyemszalag, meg a büszke feliratú címke: ,,ezt a csokit én készítettem”, és aztán az aláírás. Meg a mozdulat, ahogy majd átnyújtom, akinek szánom. Borítékolom: senki nem fog csodálkozni azon, hogy tudok csokit készíteni, csak azon méláznak el egy pillanatig, hogy a csoki belga, meg hogy aszalt vörös áfonya is van rajta.