A csokoládé válasz a jelenre

Borigo | 2011. június
Ercsey Dániel

Egyszer valaki azt mondta, az élet olyan mint egy doboz csokoládé. A gondolat folytatása a mi szempontunkból lényegtelen, de ha a fenti állítás közelítene az igazsághoz, mindenképpen abban reménykednénk, hogy az élet olyan, mint egy nagymarosi csokoládé…

  A történet kezdetéig messzire kell menni és régre. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatalember, aki a messzi Bátaszéken született a 20. század hajnalán. Azon kevesek közé tartozott, akik pontosan tudták, mit is szeretnének elérni az életben.Galli cukrászda 1939-ben Cukrász szeretett volna lenni. Ennek érdekében Szekszárdra ment tanulni, majd onnan tovább Belgrádba, Zágrábba, a Dalmát tengerpartra. A Monarchia felbomlása és az új határok sem tudták visszatartani, tudásvágya erősebb volt, míg végül Budapestre került, a legendás Hauer cukrászüzembe. Innen már csak egy apró lépés volt Nagymaros, és az 1932-es esztendő, ahol megnyitotta saját cukrászdáját. Az utcán szép időben asztalok és székek, a vendégeket védő napernyők felett, az épület homlokzatán pedig büszkén hirdette a felirat a tulajdonos nevét és foglalkozását: GALLI CUKRÁSZDA.
A cukrászda gyorsan felkapott hellyé vált. A fiatal mester, Galli János a Dunakanyar legismertebb cukrászműhelyét hozta létre, Budapestről jártak ide a fagylaltjaiért, süteményeiért. Híres volt a jegeskávéja és a telente készített szaloncukra is. Az idillnek a második világégés vetett véget. A cukrászda szinte megsemmisült, de a háború után néhány évvel már teljesen újjáépítve várta a vevőket. A heroikus újrakezdés nem volt hosszú életű, a Galli Cukrászdát államosították, Galli János pedig soha többé nem készített egyetlen süteményt sem.
A sors fintora, hogy a hajdani cukrászmester halála után tizennégy évvel unokája úgy döntött hogy a műszaki pályát elhagyva cukrászdát nyit Nagymaroson. Ez 1989-ben történt, és eleinte egy klasszikus értelemben vett cukrászdáról-fagyizóról volt csupán szó.
A nagyapa után nem maradt semmi, a régi cukrászda berendezési tárgyait széthordták, még egy fogpiszkáló sem került elő. Aztán egyszercsak a padlás egy eldugott sarkából megkerült egy sárgult papírú cukrászkönyv, a régi fagylalt receptekkel. 2003-at írtunk, és az unoka, Flamich Gábor rögtön érezte mit kell tennie. Elkezdte a nagyapja receptjei alapján főzni a fagylaltot, tejből, tejszínből, tojásból és gyümölcsökből.
Csoki készítésA környék pedig életre kelt, idős nénik kezdték behordani a legszebb málnát és legfrissebb szedret, majd előkerült néhány apró darabka Galli János hajdani cukrászdájából is. Egy edény, egy süteményalátét a cukrászda nevével. (Ez utóbbi ma bekeretezve az apró csokibolt dísze.) Persze, ahogy az lenni szokott nem volt ez ennyire egyszerű. A család minden pénze és némi hitel is kellett az új gépek beszerzéséhez, a kézműves fagyizó megnyitásához. Közhely, mégis tény, hogy Gábor körorvosként tevékenykedő felesége nélkül ez nem működött volna, Konkoly Rita úgy döntött, hogy a férje álma előbbre való minden másnál.
Eddig szép lineáris a történet, a csavar csak ezután következett. Amikor úgy tűnt, végre sínen van a fagyizó és beindult a kis vállalkozás, Gábor odaállt a felesége elé és bejelentette, hogy ő bizony csokoládét fog készíteni.
Rita konyhája kvázi megszűnt, a jégkockatartók megteltek csokoládéval, a polcok feltöltődtek mandulakrémmel, és Gábor hónapokon át kísérletezett a bonbonokkal. Ahogy Rita mondta: “Ez nem baj, ha valaki tudja, hogyan kell ezt csinálni. De a kedves férjem akkor még nem tudta.” A növekvő csokikupacok és a konyhában folyamatosan csökkenő hely végül elkerülhetetlenül oda vezetett, hogy Gábor egy nap alatt a fagyizót átalakította csokikészítő műhellyé. Látva ezt az elszántságot, Rita is rájött, hogy a sorsuk megpecsételődött. 2007-ben aztán a véletlen a házaspár kezébe sodort két jegyet egy csokoládé bemutatóra, ott pedig minden eldőlt egy pillanat alatt. A következő út már Belgiumba vezetett, egy csokoládé készítőtanfolyamra, itt Gábor megtanulta a kakaóvaj és a csokoládé fizikai tulajdonságait, a kőkemény elmélet mellett rengeteg gyakorlat is volt, az ott kapott tudás pedig alapvetően változtatta meg a házaspár ismereteit a csokoládéról. Innen elkezdődött a kísérletezés elölről, aminek meglepő módon nem Gábor, hanem Rita vetett véget. Kiderült, hogy a bonbonok készítéséhez neki van igazán érzéke, ahogyan a fagylaltok inkább Gáborhoz tartoznak. Az egyszemélyes álom így vált kettőjük álmává, a közös bonbonkészítések és a Csokoládé c. film rongyosra nézése alatt. A csokikra pedig kikerült a címke, rajta az FG, vagyis a Flamich-Galli rövidítése, így adva meg a tiszteletet a nagyapának, akinek az álma az unoka és felesége keze alatt él tovább.
Az alapanyagokat megpróbálják a környékről beszerezni, a felhasznált bor lehetőleg Nagymarosról van, a gyümölcsök a Duna-Ipoly Nemzeti Park területéről, akárcsak a méz, ami az édességfokozó. Tejet a csomádi tehenészetből vásárolnak, egyedül a csoki alapanyag jön Belgiumból és Franciaországból, pontosabban ottani cégektől. Ezek a cégek komoly figyelmet szentelnek a vásárlóiknak, így Gábor és Rita is tudják, hogy melyik alapanyag honnan származik, mely ország, mely régiójának melyik dűlőjéről, és ez nem vicc. A kakaóbab a honos területeken úgy működik, mint mifelénk a szőlő. Vannak alap és dűlős tételek, és bizony az abból készült csokiban nincs két egyforma, jól elkülöníthető kóstoláskor származási hely alapján a csokoládé. Az mondjuk már önmagában döbbenetes, hogy a belga cégnek több mint 1500 féle alapanyaga van a csokikészítéshez. Ebből tizenhetet használnak fel Nagymaroson, amiből több mint 170 féle terméket állítanak elő. Jól emlékszünk még mit válaszolt Gombóc Artúr arra a kérdésre, hogy milyen csokoládét szeret: A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét, a tömör csokoládét, a lyukas csokoládét, a csomagolt csokoládét, a meztelen csokoládét, az egész csokoládét, a megkezdett csokoládét, az édes csokoládét, a keserű csokoládét, a csöves csokoládét, a mogyorós csokoládét, a tejcsokoládét, a likőrös csokoládét, a tavalyi csokoládét, az idei csokoládét, és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon! Nos, úgy tűnik a nagymarosi Flamich-Galli csokimanufaktúrában még ő is zavarba jönne. Rita szerint a legfontosabb az volt az elmúlt években, hogy rájöttek mekkora erő van az emberben, ha nem csak gondolkozik valamin, hanem cselekszik. A kézműves fagylalt és csokoládé ugyan nem a könnyebb, mégis a szebb út. Ahogyan ok fogalmaztak, a csokoládékészítés visszarántotta őket az önmagát elemésztő, őrült tempóban száguldó jövőből a még élni tudó múltba, ahol a kézi munkának tekintélye volt, ahol a tudást megbecsülték és elismerték, ahol az emberek még szeretettel fordultak egymás felé, ahol még egyáltalán egymás felé fordultak. A csoki szerintük nem más, mint az általuk adott válasz erre a furcsa világra és a jelenre.